Jancsó Miklós filmjei

Szörnyek évadja;Jancsó Miklós

Szörnyek évadja


<12345678910>
1986, színes

Rendezte: Jancsó Miklós
Írta: Hernádi Gyula
Dramaturg: Marx József
Díszlet és jelmez: Banovich Tamás
Zene: Simon Zoltán
Dalok: Cseh Tamás
Dalszövegek: Csengey Dénes, Bereményi Géza
Szaxofon: Dés László
Főcím-dal: Sebestyén Márta
Hegedű: Halmos Béla
Fényképezte: Kende János

Szereplők:
Bardócz - Cserhalmi György
Komondi - Madaras József
Kovács tanár úr - Kállai Ferenc
Antal ezredes - Kozák András
Zimmermann - Balázsovits Lajos

Nyakó Júlia, Cserhalmi Erzsi, Katarzyna Figura, Bálint András, Székely B. Miklós, Breznyik Péter, Cseh Tamás, Dés László, Fehér György, Tarr Béla


A riporter bemutatja Zoltai professzor urat Staffordból. A professzor (Bálint) kiválóan beszél magyarul, kifejti, hogy az anyanyelv mélyen bele van vésődve az ember tudatába… A szállodaszobában, a tévékészüléken az Örömóda dallama hallatszik. Helikopter Budapest fölött, a Dunán katonai díszszemle. A szaxofonos (Dés) a budai parton az egyik emeleti teraszon fújja. Zoltai az erkélyen áll, a tévében helyszíni tudósítás a szemléről. Piros, VW cabriolet megy az alagúton, majd a Lánchídon át, előtte rendőrautó. A másik sávban katonazenekar jön szembe, indulókat játszik. Egy hang (Kállai) a tragédiáról, a katasztrófáról, s annak fajairól beszél. A cabriolet megáll a Fórum szálló előtt, a kocsiból Bardócz főorvos (Cserhalmi) száll ki. Aktatáskát vesz elő, bemegy, liftbe száll. A főorvost rendőr fogadja, búcsúlevelet ad át neki. A levelet Zoltai írta. A halál körülményeit taglaló jelentést bőrdzsekis ezredes (Kozák) hallgatja, a monitoron Bardócz tűnik fel. A belső szobában a kanapén a halott professzor, a főorvos olvas, nézelődik. A rendőr megkérdezi az ezredest, ismerte-e az elhunytat. „Iskolatársak voltunk” - válaszolja az ezredes. A főorvos távozik. A rendőr utána szól, hogy ottfelejtette a búcsúlevelet. A liftben Bardócz egy nővel utazik, akinél sárga dosszié van. A főorvos cigarettát tesz a nő szájába, aki megkérdezi, biztos-e abban, hogy Zoltai öngyilkos lett. A hallban valaki nekicsapódik a lift üvegfalának, mintha lövés is dördült volna. A liftajtó egy szemüveges, kerekfejű kopasz ember előtt csukódik be (Madaras). A piros kocsi poros úton halad, egy motor követi, rajta a liftben látott nő, aki belöki a sárga dossziét a kocsiba. Szemből biciklisek karikáznak. A dossziéban nagyítások vannak egy szemüveges, kerekfejű emberről, arról, aki előtt becsapódott a lift ajtaja. A piros Volkswagent helikopter követi. A főorvos lehajt a mezőre, megáll. Kiszáll, átkozódik. A mezőn a pihenő biciklisek, integetve üdvözlik a helikoptert. Egy fiú kilopja a nyitott Volkswagenből a dossziét, elrohan vele. Halványzöld kocsi hajt le az útról, követi a fiút, aki epilepsziás rohamot kap. Elvágódik, a dosszié kizuhan a kezéből. A főorvos odafut hozzá. „Valamit hozzál a feje alá” - kiabálja Zimmermannak, a másik kocsival érkezett társának (Balázsovits). A fiút az ölben viszi, a foga közé egy tőrt szorít, tokostól. A helikopter szele a fotókat a dossziéból szanaszét fújja. A főorvos dühöng, a világra nincs magyarázat. A gyereknek megszűnik a görcse, elszalad. Zoltai búcsúlevelét Zimmermann olvassa. Egymás mellett ülnek, ki-ki a saját autójában, a helikopter fölöttük köröz. Újabb autó érkezik melléjük felpántlikázva. „A filozófia akkor válik fontossá, amikor felbomlik a szellem harmóniája” - kiabálja Bardócz. Az autók haladnak a porban mellettük az úton biciklisek, egy feketeruhás, feketekalapos gitáros (Cseh) énekel. Boglyák égnek, füstölnek a mezőn, újabb autók csatlakoztak Bardóczékhoz, egy ház felé tartanak. A gitáros énekel: „Hej, jóbarátom, beljebb, csak beljebb, jó gazda vár ránk…” Üvegház, benne robbanások. Az autók a füstben égő lámpákkal érkeznek. Az érettségi találkozóra érkező látogatók énekszóval köszöntik volt tanárukat - a professzort -, aki mosolyogva lép ki a házból (Kállai). A riporternő és Bardócz kezet fog, a nő letagadja, hogy ott lett volna a szállodában. A professzor a sorsról elmélkedik Bardócznak. Bardócz odaadja neki Zoltai búcsúlevelét, de a tanár úr visszaadja. Valaki hívja a professzort, ne szomorkodjon a születésnapján. Észreveszik az úton Komondi kocsiját, megjött a svéd is! Komondi a szemüveges kopasz férfi (Madaras). A szobában a monitoron látszik, hogy Komondi kereket cserél, nagy röhögés, majd elbújnak mind, csönd van. Komondi bemegy az üresnek látszó parasztházba, ahol a tévén a Zoltaival készült interjú látszik. Komondi keresi a fiúkat, sehol senki. Kicsit zongorázik: Elindultam szép hazámból… A monitoron az ő nevét mondja a riporternő. Komondi figyeli a vele készült riportot. Szóról szóra ugyanazt mondja, amit Zoltai mondott az anyanyelvről. Közben bejönnek a többiek, éneklik az „Elindultam szép hazámból…” c. népdalt, a monitoron Komondi áll tágranyílt szemmel. Nagy öröm, a tévé képernyőjén meztelen lányok. Komondi ünneplő beszédet mond. Rövidesen vissza kell mennie a kongresszusra. A tóparton szekéren húzzák a professzort a fiúk, a nyelvekről elmélkednek, Komondi a világ nyelveit hadarja. A tóban gyertyák, születésnapi köszöntő dalt énekelnek angolul, majd tánc, csárdás. Meghajolnak, összekapaszkodva lépkednek, énekelnek: … „Én vagyok a rozmaring szedője…” A professzor Pascalból olvas, a háttérben tüzek lángolnak. A tanár urat felemelik, pezsgő. Viva Academia, viva professores… Koccintások. A Gaudeámus igiturt, a ballagó dalt éneklik éppen, amikor Komondi a néma kerül elő, Székely). A professzor érti, hogy mit mutogat, szörny van a tóban. Komondi rángatja, mutassa meg azt a szörnyet. A többiek a házból figyelik. Lányok tűnnek fel, az egyikőjük (Nyakó) ismeri Komondit, régen az anyja szeretője volt. A lányok bemutatkoznak a professzornak - artisták -, majd meztelenül fürdenek. A professzor fáért megy, halászlét főz. A lányok a halakat dobálják ki a szekérbe. Komondi egy gyűrűt mutat, a hal szájában találta. Felhúzza az ismerős lány, Juli ujjára. Bardócz később elmondja a lánynak, hogy a gyűrű Komondi utolsó feleségéé volt. Óriási robbanás, a főorvos elvágódik, a lányok visongatnak. A tóban újabb robbanás, Komondi nézi, hátrál, forog, letérdel a még mindig égő tüzek felé. Futkos, szénaboglyát gyújt fel kézlegyintéssel. A néma le akarja fogni. Komondin sötét kabát, megfojtja a férfit. A lányok a néma körül, Komondi most újra fehér kabátban van, feléleszti. A néma elrohan. Komondi kocsiba ül, Bardócz belerúg a kocsiajtóba. Robbanás, kezek fonódnak az üvegház mellett futó Bardócz nyakára, fojtogatják. A professzor jön, Bardócz elmeséli, különös dolgok történnek vele. A tanár úr szerint a főorvos képzelődik. Kint az artista lányok kergetőznek, megcsókolják a főorvost, a többieket is, énekelnek. Egy meztelen lány a főorvost öleli, Juli félve a professzorhoz bújik, a helikopter köröz. Nyakó tökön rúgja Zimmermannt, miután az megcsókolta. Bardócz a gyűrűről kérdezi Julit, aztán az ágyra löki a lányt, kiugrik az ablakon. Egy másik lány jön be, a gyűrű nála van, de nem akarja, hogy bajt hozzon rá. Odakinn a gitáros, vele a meztelen lányok. Komondi meg akarja csókolni az egyik lányt, de az elfordul. Juli meztelenül az ablak alatti ágyon hever, odakinn többször is elhúz a helikopter. Komondi belép az ablakon, Julira terít egy csipkekendőt. Az ablakot kintről becsukják. A férfi arról beszél, hogy harmincéves korában látott először meztelen nőt, gyerekkoráról, Erdélyországról. Megfogja Juli mellét, a lány pofon csapja, Komondi erre megcsókolja. A mezőn leszálló rendőrségi helikopterhez rohannak mindannyian, majd összekapaszkodva énekelnek, a bőrkabátos ezredes, Antal (Kozák) érkezett meg. „Nagy dolog a hatalom birtokosának lenni” - mondja neki Zimmermann. Az ezredes letagadja, hogy a szállodában lett volna, amikor Zoltai meghalt, ő külföldön volt. Bardócz megmutatja a dossziét az ezredesnek, aki tagadja, hogy ő küldte volna. Mutat viszont képeket Komondiról, de azok egészen más fényképek. Antal Komondival is kezet fog, együtt mennek a helikopterhez, közben Bardócz szétdobálja a szélben a fotókat. A ezredes felszáll a helikopterrel, Komondi visszarohan a házba, Julihoz. Bardócz dúdolgat, a verandán a gitáros, mind énekelnek vele: „Drága kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám…”, táncolnak, Bardócz vadul, majd összeugrik Komondival. Robbanások, helikopter száll fel a ház mögül. Komondi odakint sétál. A házból egy égő ruhás férfi rohan ki, két ismeretlen nő gyertyák mögül bámulja. „Kik ezek?” - kérdezi Komonditól Juli. Komondi elmondja, hogy a nők az ő negyedik és harmadik feleségei, akik halottak. Arról beszél, hogy nincs feltámadás, hiányzik az emberekből az egyenlőség harmóniája. Az egyenlőségről prédikál a lánynak, ő tudja egyedül, hogy lehet megteremteni az emberi agyban az egyenlőség harmóniáját. A titkot el kell mondania, mert üldözik, menekülnie kell. Julit a sárga kocsihoz viszi, ráfekteti a csomagtartóra. A gitáros énekel: „”Most lenne időben…” Komondi kezében injekciós tű, a nyitott fészerben, a szénán fekvő lányokhoz megy. Megszúrja őket. A háttérben autók állnak a füstben, égő lámpákkal, a helikopter állandóan odafenn köröz. Juli Komondit nézi. Feltűnik a néma, egy fehér ruhás lányt ölel. Elfutnának, de Komondi leüti a némát, majd odamegy a fehér ruhás lányhoz. Kedvesemnek nevezi, majd megszúrja a mellén. A lány összeesik. Komondi Julit is meg akarja szúrni - „Hát tőlem mindenki fél” - üvölti, de a lány ellöki. Juli menekül, Komondi üldözi közöttük egy kocsi, felettük a helikopter. Julit Bardócz öleli magához, ölbe veszi. Jönnek a többiek a gitárossal. A professzor a vállára boruló lányának a feledés boldogságáról beszél. Juli az ágyon fekszik, körülötte gyertyák. Bardócczal csókolózik, arra kéri, hogy mentse meg Komonditól. A ház felé a néma lépked, Komondi kocsija áthúz köztük. Bardócz lopakodik fegyverrel, Juli követi. Robbanások a tóban. Egy lány fekszik a fehér abrosszal leterített asztalon, Komondi egy férfit operál, mindenfelé meztelen lányok hevernek. Komondi a tóparton, beletolja saját kocsiját a tóba. Robbanások zaja. Bardócz megragadja Komondit, arról faggatja, hogy hol a kocsija. Megfenyegeti, hogy átadja a rendőrségnek. Komondi injekciós tűt emel maga elé, torkon ragadja Julit, mintha túsz lenne, puskát akar. Bardócz nekimegy, leüti. Robbanás a tóban. Bardócz a vállára dobja Komondit, viszi. Fehér spanyolfalak között megy Julival, ledobja a földre Komondit. A professzor elképed: megőrültél? „Megölt néhány embert” - válaszolja a főorvos. A pincébe viszik, bezárják Komondit. A pincében is tévé működik. Bardócz elmeséli, hogy jól ismeri Komondit, aki talán a legnagyobb tudós, de belebolondult az agyoperációkba. Ő ölte meg Zoltait. A professzor emlékezteti a búcsúlevélre. „Az operett” - feleli Bardócz. A professzor autótelefonon kérne segítséget, de már itt is a helikopter. Bardócz két fehérruhást hoz (Tarr, Fehér) magával, akik a darus kocsival jöttek. Komondi helikopterrel érkezik, ezúttal sötét kabátban. A kongresszuson dolga van, nincs ideje, minek hozatták vissza. A többiek nem értik a dolgot, hiszen pincébe zárták. A pincében nincs senki. „A kocsim a Hilton előtt áll, részegek vagytok” - kiabálja Komondi. Juli a pinceajtóban áll, a monitoron Bardócz látszik, a professzor lánya becsukja az ajtót. Juli odafut a tanár úrhoz, aki a búcsúlevelet olvassa. A darus kocsi, a tóból katonai dzsipet emel ki. Komondi Bardóczról beszél, aki a világ legjobb hipnotizőrje. A fehérruhás darusnak pénzt dug a zsebébe, a roncs majd kell neki. Zoltait is Bardócz ölte meg, ugyanazt mondja Bardóczról, amit Bardócz mondott őróla. Keressük meg! A némánál puska van. A gitáros énekel, a professzor lánya figyel. Az ezredes érkezik helikopterrel, megcsókolja a tanár úr lányát. Komondi informálja, hogy megölték az artistákat, intézkedjen. Antal kérdez, Komondi letartóztatná Julit. Az ezredes ismétlődő kérdéseire Komondi nem tud mit válaszolni. Julit rángatja a tó felé, miközben verset hadar. A tóban újabb tüzek, robbanások. A néma puskával zavarja el Komondit, utána óriási robbanás. A darus segédje a sárga dossziéból mutat fotókat, a képeken a professzor lánya, illetve a néma és a lány látható. Komondi fehér trikóban lopózkodik, a házfal mellett bujkál. Megadja magát, mégis meglövik. Rohan, felbukik, de a küldetését teljesítette. „Az egyenlőség eszméje most már bennetek él” - hörgi. Lezuhan a pincébe, Juli becsukja az ajtót utána. Bardócz hangja hallatszik, a lány kinyitja a pinceajtót. Juli és Bardócz csókolózik, a néma puskával áll. „Bardócz főorvos ott volt, amikor születtem” - meséli Juli a némának. Az üvegház melletti fal leomlik, Bardócz és Komondi zuhan ki a fallal, verekszenek a szénában. Juli tőrt húz ki a néma övéből, leejti, robbanások. A két férfi a tőrért kapdos, Nyakó könnyű kézzel szétválasztja őket, lehunyja a szemüket. Miközben a szénapadlásra mászik egy létrán, arról beszél, hogy ez a világ el lett szarva, katasztrófát kell teremteni, a katasztrófától nem félni kell, az lesz a motor, hátha egy jobb világ születik. Juli eközben vetkőzik, a padláson a néma várja, lefekszenek. A másik oldalon odalenn a többiek a Hajmási Péter, Hajmási Pál-t éneklik, … gyertyák, pezsgő, zongoraszó, mulatás. A szénaboglyában Juli a gitárossal. A néma szénát hord a lepel alatt fekvőkre. Lángoló ruhás férfi bolyong, robbanások. Ég a szalmakazal, ég a ház is, sötét fekete füst gomolyog belőle. Monitor, három férfi néz, középen a darus segédje. Odakint lángok. Biciklis halad a letakart hullák sora mellett. Számol, de nem mond számokat. A fehérruhás darus a zongoránál pöntyög, az előbbi férfiak a biciklissel odamennek hozzá. Arra kérik, hogy támassza fel a halottakat. Végülis ezért küldték. A darus nem nagyon akar szót fogadni, lökdösik, rángatják. „Mindenért az apádhoz kell fordulni?!” „Melyikkel kezdjem?” - kérdi végül a darus. A hullákról papírlapokat hord a szél. Egymás után felkelnek, táncolnak a keringő dallamára. Komondi és Bardócz cibálják a darust, aztán Bardócz leszúrja. Teherautón a többiek, a teherautó a tejfehér ködben elindul. A ház fekete romjai között galambok röpködnek. Robbanások a tóban, füst, közben szaxofondallam. Héber, majd magyar szöveg a Bibliából: kezdetben teremté az Isten az eget, és látá az Isten, hogy jó… Szakad az eső, veri az ablakpárkányokat. „Imhol kerekedik egy fekete felhő…” - énekli láthatatlanul Sebestyén Márta.