Jancsó Miklós filmjei |
Csillagosok, katonák;Jancsó Miklós | 1967, fekete-fehér, szélesvásznú
5 tekercs
2428 méter
ff, szv
magyar és orosz hang (orosznál magyar felirat)
Gyártó ország: Magyarország-Szovjetunió
Gyártási év: 1967
Gyártó cég: MAFILM 4. Studió - MOSZFILM 1. Studió
Forgatókönyvíró: Hernádi Gyula, Georgij Mdivani, Jancsó Miklós
Dramaturg: Karall Luca, Valerij Karen
Rendezô: Jancsó Miklós
Rendezô asszisztens: Kézdi Kovács Zsolt, Lilja Kelstejn, Vladimir Glaszkov
Operatôr: Somló Tamás
Operatôr asszisztens: Banok Tibor, Kende János, Albert Dubrovaj
Fénymester: Ledniczky Károly
Vágó: Farkas Zoltán
Vágó asszisztens: Sinkovits Károlyné, Galina Glaszkova
Hang: Toldy Zoltán
Díszlet: Borisz Csebotarev
Építész: Kopp Ferenc, Anatolij Burdo
Ruha: Maja Abar-Baranovszkaja, Várdai Gyula
Maszk: Ivanicza Péter, Tamara Gajcukova
Katonai szakértôk: Mihail Sumilov vezérezredes, Nikolaj Kozov ôrnagy, Vjacsiszlav Eszenszkij százados
Felvétel vezető: Steiner László, Efim Zlotnik, Lénárth László, Anatolij Galienko
Gyártásvezető: Götz Jenô, Mark Sadur, Daubner István Josef Rogozovszkij
Fôgyártásvezető: Németh András, Kirill Sirjaev
Szereplôk: Krystyna Mikolajevrska, Viktor Avdusko, Molnár Tibor, Nikita Mihalkov Vladimir Prokofev, Mihail Kozakov, Kozák András, Juhász Jácint, Gleb Sztrizsenov, Anatolij Jabbarov, Tatjana Konjuhova, Bolot Bejzsenaliev, Madaras József, Szergej Nikonenko, Valerij Glebov, Vitalij Konaev, Evgenij Karelszkin, Mika Ardova, Vera Berezuckaja, Vera Bikova, Valentin Brileev, Julia Coglin, Dániel Gabi, Eisler Károly, Roman Homjatov, Jelena Kazelkova, Nikolaj Parfjanov, Nina Szorina, Petr Szavin, Nikolaj Szergeev, Szili Sándor, Natalja Zseromszkaja
A film a tizenhetes forradalom után, a polgárháború idején játszódik. Vágtató lovascsapat lassított felvételen, alatta harci kürtszó. Képek a lovon vágtató kozákok és a vörösök oldalán harcoló internacionalista brigád közötti ütközetről, amely a kozákok győzelmével végződik. A brigád két tagja egy kis folyóhoz menekül. Egyikük, a szőke magyar fiú (Kozák) a bokrok között megbújva kénytelen végignézni társának a halálát. A kozák zászlós, aki embereivel idáig üldözte őket, elfogja a másik magyar fiút, és miután kikérdezi és megtudja, hogy magyar, belelövi a vízbe. Megfenyegeti az ott szántó orosz parasztot is, majd távozik. A szőke magyar fiú előbújik, és a vízbe ereszkedik. Eldobja a puskáját, úgy igyekszik az övéi felé. Egy falun keresztül fehér csapatok vonulnak. Tiszteket látunk, autóban. Mindenkinek szóló, hangos közleményt hallunk: a bolsevikok számára nincs kegyelem, a fehérek a szent Oroszországért harcolnak a végső győzelemig. Egy kolostorban látjuk viszont a szőke magyar fiút, a vörös parancsnokságon. A parancsnok (Madaras) szökevények, vagy talán parancsmegtagadók, mindenesetre saját lefogott emberei felett tart szemlét. Ezeknek le kell vetniük zubbonyukat, csizmájukat. A magyar fiú, aki tudja, hogy kivégzés készül, elhúzódik, ezt nehezményezi a parancsnok. A foglyokat a folyóhoz kísérik. A kivégzőosztag másik magyar tagja, egy Fekete nevű, leveti a derékszíját, átadja fegyverét a parancsnoknak. Ezzel jelzi, hogy nem óhajt részt venni a kivégzésen. A parancsnok és Fekete visszatérnek a kolostorhoz. A parancsnok az őrség után kiált, hogy Feketét letartóztattassa. Kiáltásaira azonban semmi válasz. A parancsnok visszaadja Feketének a puskáját. Óvatosan halad felfelé a harangtoronyhoz, hogy az őrségnek utánanézzen. Csak arcáról olvasható le, hogy a fehérek elfoglalták a kolostort. Szó nélkül vetkőzni kezd, ledobja derékszíját, csizmáit, majd hirtelen mozdulattal leveti magát a toronyból. A fehérek a kolostor udvarára terelik a bolsevik foglyokat, most nekik kell vetkőzniük. A katonák kiválasztanak egy-egy foglyot, különállítják őket. A szőke ezredes, elegánsan, egykedvűen csak odaveti: "fuss". A fogoly rohanni kezd az udvarban, az ezredes ráfogja fegyverét és lő. Fekete, a magyar internacionalista is a kiválasztottak között van. Az ezredes felismeri hogy ő nem orosz. Közli vele: ez az oroszok háborúja, a magyaroknak nincs közük hozzá. Embereivel tovább lődöznek az udvaron futtatott orosz foglyokra, majd újra összeterelik a vörösöket. Az ezredes parancsára kiválogatják az idegen nemzetiségűeket és félreállítják őket. A tiszt újra elmondja: ez az oroszok háborúja, az idegeneknek ezegyszer még bántatlanul elmehetnek. A többieknek - mindazoknak akiken nincs ing - kihirdetik: kapnak néhány percnyi egérutat, de azután számukra nincs kegyelem. Fekete, a magyar internacionalista a hátramaradottak közöttük van. Most a tisztekhez lép, és elmondja: nem értette az előbb világosan, mit akartak. Ő magyar. A válasz: most már késő, neki is maradnia kell. Az vörös foglyok megkísérlik a kitörést a kolostor falai közül, de legtöbbjük hiába fut egyik faltól a másikig, mindenütt az őket őrző fehérekbe ütköznek. Csak néhánynak sikerül kijutni a városba. Egy fehér tiszt kihirdeti: letelt a tizenöt perc. Az embereket a kolostor kőfalához állítják, és lelövik őket. Egy tatár fogolynak sikerült elmenekülnie. A fehér lovas megállítja, de a fegyvertelen tatár lefegyverzi a katonát, megöli, elveszi a lovát, és elvágtat rajta. A kolostor környéki falusi faházakban rejtőzik néhány szökött fogoly, köztük a magyar fiúk. A fehérek házról-házra járnak, hogy elfogják őket. Az egyik magyar leüti a katonát, elveszi puskáját, így sikerül további menekülésüket fedeznie, Eljutnak a folyóig. Fekete, a volt magyar hadifogoly is megmenekült. Egy magányos tanyához ér, annak közelében egy odvalósi lány vizet hoz a kútról. Fekete beszalad a házba. Közben megjelenik a film elején látott kozák zászlós embereivel. A ház népét a kúthoz tereli. Két idős asszony, és Fekete jelenik meg. A zászlós leveteti vele az ingjét és az egyik katonájával agyonlöveti. Ezután megparancsolja, hogy a két asszony a fiatal lányt vetkőztesse le, és mosdassák meg. Arra készül, hogy megerőszakolja. Fehér tiszt érkezik az embereivel, lefegyverzi a zászlóst, és a "polgári lakosság" elleni erőszak vádjával elítéli, és agyonlöveti. A kolostorból szökött foglyok továbbra is a folyóparton bujkálnak. Üldözik őket, a fehérek lőnek rájuk, sokat megölnek. A szőke és a fekete magyar fiú a nádasban megbújva ezt is túléli. A vízparton tágas, fából készült ház mellett látjuk őket ismét viszont. Szökött társaikkal együtt az udvaron fekszenek. Ez a ház afféle hadi kórház, a szigeten. A szőke magyar fiú (Kozák) azt mondja a főápolónőnek, hogy tud oroszul. A nő arra kéri, hogy írja össze a halottakat. A fehérek csónakon járják a folyót. Azt a néhány foglyot, akik a parton fekszenek, azonnal agyonlövik. A fehérek az ápolónőkre parancsolnak: dobják vízbe a halottakat. A vízbe terelt ápolónők találkoznak a fekete magyar fiúval, meg a tatárral. Ezek vállalják, hogy majd összeszedik a halottakat. A főápolónő az újabb szökött foglyok láttán figyelmezteti az előbbi az egyik ápolónőt, gondoljon hippokrateszi esküjére, amit most el is ismételtet vele, nehogy árulóvá váljon. Ezalatt a háttérben feltűnik néhány fehér tiszt, üres hintók kísérik őket. Minden magyarázat nélkül összeterelik a nővéreket, és a hintóba, homokfutókra ültetik őket. A magyar fiúk a móló cölöpjei alá bújva figyelik a jelenetet. A hintók nyírfaerdőn haladnak keresztül. Feltűnik egy katonazenekar. A tiszt ugyanoda irányítja, ahová a kocsikat. A közkatonákat kiküldi az erdőből. A nőket estélyi ruhába öltöztetve felvezeti egy tisztásra a törzskapitány elé. Keringőre ad parancsot. A zenekar játszani kezd, az ápolónők táncolnak. A törzskapitány nézi őket, majd a tánc végeztével, a nők engedélyt kapnak a távozásra. Futólépésben igyekeznek az erdőn át a kórház felé. Ismét a harcmező: repülőgépek támadnak egy vörös alakulatot, akik futva menekülnek. A rohanó embereket a parancsnok a folyónál állítja meg. Akinek nincs fegyvere, azokat sorba állítja. Az egyik fiatal bolsevik a földhöz vágja a puskáját, és ő is a kivégzendőkhöz áll. A kivégzés elmarad. A hadikórházban a tatár szól a fiatal ápolónőnek, hogy vizsgálja meg beteg bajtársát. Így akarják őt a kapu közeléből eltávolítani. Közben a fekete magyar fiú a szőke fiatalemberrel megismételteti az üzenetet, amelynek értelmében felmentést kérnek az itt rekedt internacionalisták részére. A fekete magyar fiú (Juhász) magához öleli az ápolónőt, szenvedélyesen csókolja. A szőke magyar fiú lovat szerez az istállóból, és elvágtat. A lánynak tetszik a fiú. Az udvaron, a szénaboglyánál még azt is felajánlja, hogy lefekszik vele. Néhány fehér lovas közeledik. A lány, hogy elterelje a fehér tisztek figyelmét, a folyó felé indul fürödni, közben kihívóan vetkőzik. Az egyik tiszt elkíséri, ráparancsol, hogy ússzon a famólóig. Közben elkapják a magyar fiút, őt is a mólóra viszik. A kapitány kérdésére megmondja, hogy magyar, de úgy tesz, mint aki nem ért oroszul. A kapitány felszólítja: énekeljen valamit. A fiú egy internacionalista indulót énekel el - „Amerre most magyar fiúk járnak” -, amelynek a szövegét a kapitány ugyan nem érti, de el tudja képzelni, mi lehet az. A fiút a móló széléhez vezetik, ráparancsolnak, ugorjék a vízbe, és a csónakban talált halászó dárdával ledöfik. Az összegörnyedt, meztelenül kuporgó nővel többé nem törődnek. Közben a kórház betegeit sorba állították, a törzskapitány szemlét tart. Megkérdi a fiatal ápolónőtől, vannak-e a betegek között vörösök, de a lány nem ad választ. A főápolónőt is megkérdi, mire az azt válaszolja: itt csak betegek vannak. Újra felszólítja a fiatal lányt, aki még mindig nem nyilatkozik. Erre a szeme láttára egy másik vörös katonát is kivégeztet a fekete magyar fiú módján. A megfélemlített fiatal ápolónő hajlandó vallani. Felállítják a fehér szakaszt. A katonák díszlépésben masíroznak a törzskapitány előtt, aki a további kivégzéseket egy pillanatra leállítja. A folyó túloldalán egy csapat gazdátlan ló vágtat. Ez gyanús a törzskapitánynak, de mielőtt észbe kapna, valahonnan halálos lövés éri. A váratlanul támadó vörösök lefegyverzik a fehér katonákat, a tatár megpróbál a lovakból egyet elfogni a parancsnok számára, de az kijelenti, egyetlen lóval nem érnek semmit. Ez az a fiatal parancsnok, aki a repülőtámadás után vette át az emberek vezetését. Most ő tart szemlét a betegek és a fehér közkatonák felett. Az egyik fehér tizedes jelenti, hogy néhány emberével csatlakozna a vörösökhöz, aztán mások is jelentkeznek. A fiatal parancsnok vizsgálódva figyeli az új embereket. A betegek közt volt egy magas rangú cári tiszt, is megkérdi, talán csak nem akar ő is csatlakozni, mire a férfi nemmel válaszol. Hogy az emberek bátorságát és nyugodt idegeit kipróbálja, sorba állítja a jelentkezőket, és mögöttük ellépve, mindegyik háta mögött a levegőbe lő. A fehér tiszteknek azonban nem kegyelmez. Az egyiket gúnyosan felszólítja: válassza ki magának azt, aki majd agyonlövi. Az áruló nővéren is meg akarja torolni az árulást, hiába próbálják a többi nővérek menteni: szerinte az árulásra senkit nem lehet kényszeríteni. Csapatát ketté osztja, az egyik majd a Volgán át, a másik csoport az erdőn át próbál kitörni. A magyarokat ő viszi magával, de a szőke fiú mégis a másik csoporthoz kerül. Búcsúzóul a fiatal parancsnok az egyik ápolónőt megragadja és hosszan szájon csókolja. Látván a lány idegenkedését és ellenkezését, keserűen kifakad: ugye azt gondolja róla, hogy rövidesen úgy is megdöglik - hát nem fog megdögleni! A fiatal parancsnok csoportjának nem sikerül kitörnie az ellenséges gyűrűből. Magas rozzsal borított lankás mezőn harcolnak a lovas kozákok ellen, egy elhagyott pajta mögött keresve fedezéket. A tatár fiú is itt esik el. Amikor látják, hogy minden reményük elveszett, ledobják zubbonyaikat, fehér ingjeikben négyszöget formálnak, és a Marseilles-t énekelve masíroznak szembe az ellenséggel. A folyóhoz vezető utat széles csataláncban zárják el a fehérek, akik megvárják, amíg a kis csoport lőtávolba ér, majd mindenkit lelőnek. Trombita harsan, vágtázó lovas vöröskatonák érkeznek a folyóhoz, a part mentén vágtatnak tovább. Elérik a rozstáblákat, de elkéstek. A szőke magyar fiú elmaradva a többiektől, a pajta mellett bemegy a rozsba, meg-megáll egy-egy elesett bajtársa felett, majd gyengéden felemel egy kardot, és megindult arckifejezéssel, homlokához emelt karddal tiszteleg az elhagyott csatamező felett a bajtársak emlékének. | |
|
|
